LMP Dabas

Lehet Más a Politika

MENÜ

A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezésként indult, alig egy éve alakult párttá. Azoknak kínál lehetőséget, akik nem akarnak sem a hitelüket vesztett parlamenti pártokra, sem a szélsőségekre szavazni, és akik hisznek a változásban, és ezért tenni akarnak. Magyarország bajban van. A megoldásokat csak közösen találhatjuk meg, nem bízhatjuk azt azokra a pártokra, amelyek idáig juttatták az országot. Nem csak egyszerűen kormányváltásra, alapvető szemléletváltásra van szükség a politikában. Új gondolatokra, új politikai stílusra, új politikusokra.

Csak Önnel együtt Lehet Más a Politika.

 

Az LMP képviselőjelöltje: Dr. Bartháné Harsányi Nóra

 

42 éves vagyok, férjemmel és 3 gyermekünkkel élünk Dabason. Örkényben nőttem fel, de nagyszüleim révén Táborfalvához is kötődöm. Tanítói, valamint angol nyelv-, és irodalom szakos főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezem. Hiszek az egész életen át tartó tanulásban.

 

Inárcson az általános iskolában vagyok angoltanár. Korábban Sáriban a katolikus iskolában tanítottam, előtte pedig a gyermekeimet neveltem főállású anyaként.

 

A Dabasi Református Egyházközség tagja vagyok, ahol négy éve presbiterré választottak.

Mindig fontosnak tartottam a közösséget, a közösségért végzett munkát. Önkéntesként segítettem, és jelenleg is segítem karitatív szervezetek, alapítványok munkáját.

 

Az elmúlt évben kezdeményezésemre elindult egy olyan fórum, ahol roma és magyar értelmiségiek folytatnak párbeszédet egymással közös jövőnkről. Hiszek abban, hogy csak békés úton lehet politizálni, és vallom, hogy az erőszak erőszakot szül.

 

Éveken át tevékenyen részt vettem a Dabasi Lokálpatrióta Egyesületben. Úgy gondolom, hogy az embereknek közvetlenül is van beleszólásuk a környezetüket érintő kérdésekbe.

 

A környezetvédelem, és a magyar mezőgazdaság talpra állítása mindannyiunk érdeke. Fontos, hogy egészséges, magyar élelmiszer kerüljön az asztalunkra, munkahelyek létesüljenek és maradjanak meg vidéken is.

 

Szemléletváltozásra van szükség a politikában, és a régi, rossz beidegződésékkel szakítani kell. Meg kell teremtenünk, hogy utódaink egy élhetőbb Magyarországon nőjenek fel.

Hiszem, hogy van remény.

 

Amennyiben támogatni szeretné Dr. Bartháné Harsányi Nórát, kopogtatócéduláját leadhatja

 

Dabason a Corsó Cipőboltban (Dabas, Bartók B. út 86.),

Örkényben Vízer Edit üzletében a piaccal szemben (Örkény, Kossuth L. u. 5.),

 

Kérésére munkatársaink házhoz mennek.
Telefon:	(29) 360 228
Mobil: (20) 378 46 91
Email: mailto:///Bartha.Nora@lehetmas.hu
Honlap: www.lehetmas.hu

Asztali nézet